LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
KÖZÉP-DUNÁNTÚL
 
A világ legnagyobb fakardja Fotó: soly.hu
SÓLY
Titokzatos sírok a templom alatt és a világraszóló fakard 
 

Ahol István legyőzte Koppányt

 
Sólyi református templom: padozata alatt Árpád-kori és késő középkori szabályos tájolású gyermeksírok kerültek elő, de köztük egy furcsa és borzongató halálra utaló kettős sir is. A sírban két test feküdt egymás mellett, egyik a másik felé fordulva, mintegy összefonódva. Korabeli sajtóhírek a sólyi Rómeó és Júlia történetét látták bennük, s így is adták hírül.  Csakhogy gyorsan kiderült, mindkettő férfi csontváz, haláluk idején koruk 50 év körüli lehetett, a sérüléseik nyoma arra utal, hogy katonaként szolgálhattak, de nem csatában estek áldozatul. A nyakcsigolyákon és koponyákon talált vágások arra utalnak, hogy kivégezték őket, s alighanem a hóhér nem volt gyakorlott a mesterségében. Hogy helybélieket vagy idegeneket pusztítottak-e el így, még nem derítette ki a tudomány, a leletek antropológiai elemzése még tart.

A gyereksírok alighanem különleges körülmények közepette, de a templom által jóváhagyottan kerülhetek a padlózat alatti sírokba. A két katona-férfi viszont az idő tájban, amikor a templom a török ideje alatt üresen állt, s a feljegyzések szerint juhakolként szolgált. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy kivégzett katonák működő templomba lettek volna eltemetve, ráadásul nem a protestáns szokásoknak és tájolásnak megfelelően.

Szent István kápolna: a sólyi református templom az ország legrégebbi falusi temploma. Helyén ősi kápolna állt, melyet István király emeltetett Koppány vezér felett aratott győzelme után 12 évvel.  Az 1009-ből származó királyi okirat a fogadalmi kápolnát az egyetlen olyan templommá teszi az országban, amely dokumentáltan Szent István személyéhez fűződik.

Királyi Kard Emlékhely:
A közel 12 méteres fakar merd az ég felé Sóly község határában, emelték 1998-ban Szent István és az ellene lázadó Koppány csatájának ezeréves évfordulójára emlékezve. A kard Szent István prágai Szent Vid Székesegyházban őrzött kardjának stilizált mása. A kard – a világ legnagyobb fakardja - kedvelt kirándulóhely, páratlan kilátás nyílik a falura és a környék lankáira.  

NotaBene: a sólyi szőlőben észlelték országban anno az első filoxérai betegség jeleit, amely aztán két év alatt az egész Balaton felvidéket megfertőzte.
 
Sóly, Veszprém megye
Weblap és képek:soly.hu
Templomsírok titka és képek: Nemzeti Múzeum
 
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok