LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
É-MAGYARORSZÁG
 
Bélapátfalva. Fotó:koos.hu
KIRÁNDULÓHELYEK
Bélapátfalva: ciszterci apátság a kőfejtő lábánál
 

A 781 m magas Bél-kő lábánál, egy erdős-ligetes dombon álló ciszterci templom az egyik leglátványosabb középkori műemlékünk.

 
Az elhagyott kőfejtő tövében álló román stílusú ciszterci apátsági templom a tatárjárás idején épült, monostora még korábbi keltezésű. A templom későbbi átépítése okán ma gótikus vonásokat idéz.

A három- és kereszthajós templom ciszterci jellegzetessége, hogy nincs templomtornya.  Különös szépsége a főhajó kapuja feletti rózsaablak.

Az apátságot a Bél nemzetségből származó II. Kilit egri püspök alapította 1232-ben. A tatárjárás idején a királyi sereg és a tatárok a közelében harcoltak. A monostorban ciszterci szerzetesek éltek.

A török és a reformáció idején azonban elnéptelenedett, a korábbi évtizedekben is már csak három-öt szerzetes élet benne. A 18. század közepén azonban újraépítették. Műemléki megőrzése és rekonstruálása pedig a múlt század első harmadában vette kezdetét. A monostornak csak az alapfalait tudták feltárni.

 
Bélapátfalva, Kőalja-dűlő,
Nyitva tartás: K-V 10-16
Honlap és fotók: koos.hu | 
muemlekeim.hu
GPS: 48. 2. 57. | 20. 21. 51
 
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
ajánlottHOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok