LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
BUDAPEST
 
Amazonasi tündérrózsa. Fotó: fuveszkert.org
BUDAPESTI KIRÁNDULÓHELY
Füvészkert: ahol Nemecsek és a Pál utcai fiúk…
 

Az eredetileg angolpark-stílusban létrehozott kert népszerűségét igazán Molnár Ferenc regényének köszönheti.

 
Magyarország első botanikus kertjét Winterl Jakab professzor teremtette meg 1771-ben. A kert kezdettől fogva az orvos- és gyógyszerészképzés segítése mellett feladatának tekintette a hazai flóra kutatását.

A füvészkert többször is költözött a főváros területén belül, míg végül József nádor támogatásával az Egyetem megvásárolta a Festetics család Józsefvárosban lévő 10 hektáros birtokát (1847). Ez a park - amelyben egy a Polláck Mihály által tervezett vadászkastély is áll -
vált az Egyetem kezelésében álló Botanikus Kert otthonává.

1864-65-ben felépült az európai viszonylatban is jelentős méretű, ma is álló pálmaház. Ekkor kaptak emlékoszlopot a kertben a növénytan magyar szaknyelvének megteremtői, mint Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály (Ludas Matyi!). 1893-ban elkészült az országban máig is egyetlen Victoria-ház, melynek nagy vízmedencéje a trópusi, különleges szépségű amazonaszi tündérrózsának vagy a Paraguayból származó rokonának ad otthont.

Az eredetileg angolpark-stílusban létrehozott kert népszerűségét igazán Molnár Ferenc regényének köszönheti. A Pál utcai fiúk cselekményének fontos színhelye a Füvészkert. Ez utóbbi elnevezés, mely a nyelvújítás korából származik, a regény nyomán terjedt el, s lett máig is használatos. Napjainkban a botanikus kert a veszélyeztetett fajok megőrzésével, mesterséges szaporításával eredményesen járul hozzá a biológiai sokféleség megőrzéséhez.

A szabadtérben gondozott növények mellett jelentős az üvegházban tartottak száma, melyeknek több építmény: a Gyűjteményes-, a Viktória-ház, a Szaporítóház, a Citromosház és az Akklimatizációs ház ad otthont. A kert nevezetessége a kaktusz gyűjteménye, a hatalmas amazonasi tündérrózsái, a páfrányfenyői és az orchideái.  

A Füvészkertben található hazánk legidősebb pálmaháza, amely a Pál utcai fiúk menedékéül is szolgált. Az üvegház mellett van az ún. Victoria-ház, amely nevét a dél-amerikai óriás tündérrózsáról (Victoria amazonica) kapta. A hatalmas úszó leveleinek átmérője természetes élőhelyén akár a négy métert is elérheti. A levél annyira vastag és erős, hogy egy kisgyereket is elbír. Virágzása csak két napig tart. A kastély mellett álló hatalmas ginkgo bilboa élő kövületnek számító fa - egyidős a kerttel, 160 éves.
 
1083 Budapest, Illés u. 25
Honlap: fuveszkert.org
Nyitva: 9.00-16.00
Belépődíj: 700 / 300 Ft
 
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
budapesti HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok