|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
| Forrás. Fotó: vac.hu |
VÁCI LÁTNIVALÓK
|
| Hétkápolna: árpádházi álmok és újkori csodák |
| |
|
Az angyaljelenés helyén pedig egy kápolnát emelt Szent Péter apostol tiszteletére.
|
| |
Géza és László hercegek a mogyoródi csata (1074) előtt e tájon táboroztak. Lászlónak, a későbbi szent királynak látomása volt: egy angyal szállt le az égből, s a királyi koronát Géza fejére tette – mintegy jelezvén, az uralkodás joga őt illeti meg. Géza pedig fogadalmat tett: ha győz, templomot építtet a Boldogságos Szűznek. Az angyaljelenés helyén pedig egy kápolnát Szent Péter apostol tiszteletére.
A török hódoltság idején azonban mindkét szent hely elpusztult, a kápolnára csak egy közeli forrás emlékeztetett. Egy váci asztalosmester később súlyos betegségből felépülve egy máriavölgyi kegyszobor képmását állíttatta fel hálából a forráskút közelében.
A Kúti Kép s a hamarosan itt épült kápolna búcsújáró hely lett az 1700-as évektől. A főoltáron lévő, megkoronázott kegykép körül számos fogadalmi ajándéktárgy jelzi Szűz Mária közbenjárását, az imameghallgatásokat és a csodás gyógyulásokat.
A kápolnához vezető út mellett a váci kanonok felállíttatta a Mária hét örömét és hét fájdalmát megörökítő képoszlopokat. Innen ered a kegyhely neve: Vác-Hétkápolna. A kápolna alatt kövekkel kirakott ősi forrás van, benne a Szeplőtelen Szűz fehér szobrával.
Németh László az Alsóvárosi búcsú című regénye Vácon játszódik, meggyőzően mutatja be a hétkápolnai búcsút s a fogadalmi tárgyak felajánlását. |
| |
Vác, Derecske dűlő 2.
GPS koordináták: 47.7635 / 19.1404
|
| |
|
| |
|
| |
|
|
|
|
|
| top útleírások: |
|
top hotelajánlatok: |
|
top7hungary.com |
| Balatonfüred |
Miskolc-Tapolca |
wellness hotelek |
RépceGold |
Impresszum |
| Bükfürdő |
Siófok |
kastélyhotelek |
Ráckeve KékDuna |
Site Map |
| Eger |
Sárvár |
budapesti hotelek |
Danubius Héviz |
Felhasználási feltételek |
| Hajdúszoboszló |
Budapest |
hegyvidéki hotelek |
Zalakaros KarosSpa |
Partnerek |
| Hévíz |
Zalakaros |
balatoni hotelek |
Zalakaros Vital |
Fotóvásárlás: allposters.com |
| |
|
|
|
|
|
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok
|
|