LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
ÉSZAK-ALFÖLD
 

 Nagytemplom. Fotó: civertan.hu.hu
DEBRECENI LÁTNIVALÓK
Nagytemplomtól a Nagyerdőig   
 

Kezdhetnénk azzal a kis haranggal, ott az árkádok mellett, amellyel a kicsapott diákokat búcsúztatták, de arról majd később…

 
1. Hinni | Líceumfa
 

A Múzeum utca sarkán áll a történelmi nevezetességű 200 éves líciumfa. Az ördögcérnabokor se nem fű, se nem fa, országszerte nő. De a fává terebélyesedett lícium botanikai ritkaság. Az anekdota szerint itt vitatkozott Bálint pap Ambrosius mesterrel, kezében líciumágat tartva. A katolikus Ambrosius azt hangoztatta, hogy Kálvin tanaiból sohasem lesz vallás. „Abból akkor lesz vallás, amikor a lícium fává nő.” „Hát akkor fa lesz belőle” – válaszolta Bálint pap, és a földbe szúrta a líciumágat. Az ágacska fává nőtt...

Az ördögcérnabokor - lycium halimifolium - országszerte nő, így is szokták emlegetni: "sem fű, sem fa". A fává nőtt lícium botanikai ritkaság. A lícium-fa kora mintegy száznyolcvan év. A Méliusz-házat 1740 körül lebontották, s helyén egyházi épületet emeltek - ennek vasrácsaira fonódott a lícium. Amikor a századfordulón ezt az épületet is lebontották, a késő barokk ablakrácsot meghagyták a fával együtt, ami még mindig látható.

 
 
2. Protestálni |
 
Református Nagytemplom Debrecen jelképe, Móricz Zsigmond így jellemezte: …két tömör tornyával, mint hortobágyi bika, szembenéz az idővel... Mondhatnánk többet s jobbat? Aligha, legfeljebb valami szárazat: a templom kelet-nyugati mellékhajói 55 méter hosszúak… az úrasztalt Dohányosi József debreceni asztalos készítette, Kossuth karosszékét pedig Derecskei József és felesége adományozta a templomnak 1842-ben. A padok is helyi mesterek munkái – háromezer embernek kínálnak ülőhelyet. [Még több itt: Nagytemplom]

Református Kollégium Debrecen életével több mint négy és fél évszázadon át összefonódott a reformáció: nem csoda hát, hogy a Református Templom mellett a Református Kollégium is – amelyet az ország iskolájának neveztek – kiemelkedő szerephez jutott. Híressé vált magyarok egész sora, Kölcsey Ferenc, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály koptatta itt a padot, de kötődött ide Móricz Zsigmond és Fazekas Mihály is. A magyar szabadságharc történetében a kollégiumnak kiemelkedő szerep jutott. Az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozatot itt szövegezték és vitatták meg a képviselők. S a Nagytemplomban hirdették ki. A Kollégiumban működött az a nyomda, amely a szabadságért harcoló ország pénzét, a Kossuth-bankókat nyomta.

A kollégiumi múzeum őrzi Csokonai fuvoláját, Arany János pipáját, Petőfi Sándor poharát, Kossuth Lajos levéltárcáját és vízipipáját. Kilépve a kollégium első épületéből, az árkádos folyosón kikukkantva ott az apró harang: ez volt az iskolai csengő. Valamely Rákóczi-harang kireszelt darabjából öntötték az 1802-es tűzvész után, s a kicsapott diákokat búcsúztatták vele.

Kollégium Nagykönyvtára Egyes ritkaságai Európában, sőt a világon is egyedülállóak. 39 kódexet az 1300-as 1500-as években írtak pergamenre. 146, az 1500-as években kiadott úgynevezett ősnyomtatványt, 114 a világon egyetlen példányban fennmaradt művet (unikumot), s a régi magyar irodalom 1700 előtti emlékeiből mintegy 1600 ritkaságot őriznek itt. A gyűjtemény becses darabjai a híres diákok, Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, Kölcsey Ferenc és Ady Endre kéziratai. A hálás diákok értékes könyvekkel gyarapították az Alma Mater könyvtárát. [Még több itt: Kollégium...]
 
 

3. Emlékezni |

 
A Csapó utca a város egyik legősibb utcája. 1849-ben viselhette volna a Költők utcája nevet is. Vörösmarty Mihály itt lakott a családjával együtt. Itt lelt otthonra Petőfi Sándor feleségével és kisfiukkal, Zoltánnal. Itt látogatta meg őket Arany János. Lakott ezen az utcán Jókai Mór, Vas Gereben és Vachott Sándor is. // Fazekas Mihály, a Lúdas Matyi szerzője a Piac utca 58-ban élt, a ház falán ezt egy emléktábla tanúsítja, amely Tóth Árpád költő apjának, Tóth Andrásnak műve. // A Miklós utca 9. számú házban lakott Jókai Mór 1849-ben, a 12. szám alatt élt Móricz Zsigmond kisdiák korában, 1893-1894 között. // A Hatvan utca 23. számú ház helyén állt Csokonai Vitéz Mihály szülőháza. A 44. szám alatt a Főreáliskola, tanulója volt Tóth Árpád.
 
 
4. Strandolni |  
 

Olaj után kezdtek kutatni a térségben, helyette azonban 68 Celsius-fokos gyógyvíz tört fel a kutakból. Így 1933-ra két új medence és fedett uszoda épülhetett. A fürdőt 1958-ban gyógy-fürdővé nyilvánították. A gyógyvíz jótékony hatású a reumatikus megbetegedésekre.  A gyógyfürdőhöz szorosan kapcsolódik a strand-fürdő, májustól szeptemberig feszített víztükrű medence, hullámfürdő, pancsoló, gyermekmedence, gyógymedence, park, játszótér várja a vendégeket.  Az Aquaticum nevet viselő élményfürdő fedett épületében örökké nyár van, s különféle dögönyözők, sodrófolyosó, csúszdák, barlangok kínálnak kellemes időtöltést a fürdőzőknek. A hatvanhat méter átmérőjű kupolacsarnok alá épített élményfürdőt trópusi növények teszik mediterrán hangulatúvá. Közvetlen az átjárás a termálfürdőbe és a gyógyászati részlegbe. [Belépéskor alapdíjat kell fizetni az első két órára, az ezután következő időszak fizetése már a további eltöltött percek alapján történik: 1700 forint + 8 forint.]

 
 
5. Sétálni | Nagyerdő
 

Az egykor összefüggő nyírségi erdők maradványa, a debreceni nagyerdő a nevét valószínűleg nem az erdő méretéről, hanem fái termetéről kapta. A homoki gyöngyvirágos tölgyes legtermetesebb fái, a kocsányos tölgyek 25-26 méterre is megnőnek. 1939-ben itt hozták létre az ország első természetvédelmi területét. Ma már az egész Nagyerdő védett. A közeli Simonyi út névadója, Simonyi József óbester (ezredes) a legvitézebb magyar huszár, végigküzdötte a napóleoni háborúkat, hőstetteiért minden lehetséges rendjelet, kitüntetést megkapott. Az 1810-es években került Debrecenbe. Huszárjaival kialakította a Simonyi gátnak nevezett utat, saját költségén jegenye, juhar- és nyárfacsemetékkel ültette végig. A legenda szerint minden fához 1-1 huszárt állított strázsának, hogy ki ne tördeljék a fákat. A kiszáradt fák helyére hársfákat ültettek. 

 

6. Nosztalgiázni | Bikarévedés
 
Az ország egyik legpatinásabb szállodája az Aranybika. 1810-ben került a vasból vert, rézzel bevont, öklelő bikát ábrázoló cégér a homlokzatra. Így lett Bika János egykori fogadójából Aranybika Szálló. Az Aranybikában az idők folyamán olyan hírességek szálltak meg, mint Esterházy Antal generális, Széchenyi István, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Móricz Zsigmond, ki utolsó regényét itt írta. De megfordult itt Brunó Kreisky osztrák, Helmuth Kohl német kancellár, Urho Kekkonen és Mauno Koivisto finn köztársasági elnök.
 
 
7. Enni és inni
 
Mondjuk pulykakakast, bár csak ezért nem kéne Debrecenbe menni… A cívispolgárok szavazata szerint, íme két pompás étterem. Calico Jack Pub Séfje, na jó hajószakácsa fokhagymás békacombot balzsamos kevert salátával vagy báránycomb steaket görög salátával, héjában sült burgonyával, tzatziki mártással ajánl. De van csirke, marha, hal, sertés is. Izgalmas egyszerűséggel. Hüse Vendéglő Natúr ételeiket is, ha úgy kívánják panír, esetleg fűszerek nélkül is elkészítik. De tányérra kerülhet bélszín, kakasherepörkölt vagy töltött káposzta. Sőt, az igazi ínyencek rákot, nyulat és birkahúst is rendelhetnek. Kevés vendéglőben szolgálnak fel velőt. Itt igen.
 
Fotók és információk itt: Debrecen
 
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
KIEMELT HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok