 |
| Strand. Fotó: hajduszoboszlo.hu |
HAJDÚSZOBOSZLÓ WELLNESS GYÓGYFÜRDŐ
|
| Csodaforrás: kis város, óriási fürdő… |
| |
|
Fúrások nyomán különleges, 73 C-os víz tört elő a mélyből. A bársonyosan barna, forró víz elárasztotta a környékbeli mélyedéseket, s az itt élők fürdőzni, mosni kezdtek benne.
|
| |
| Hamar észrevették, hogy a víz csodát tesz a benne megmártózókban… gyorsabban gyógyulnak a sebek, enyhülnek a reumatikus fájdalmak. 1927. július 26-án meg is nyílt a fövényfürdő… Napjainkra a gyógy- és termálvízre igazi aqua és spa turizmus épült. Európa legnagyobb fürdőparkja strandból, uszodából, aquaparkból és élményparkból, valamint gyógyfürdőből áll. Éves átlagban a napfényes órák száma eléri, olykor meg is haladja a kétezer órát. |
| |
| |
1. Gyógyulni |
|
| |
A gyógyfürdő 3 fedett gyógyvizes medencéje és 4 nyitott gyógyvizes élménymedencéje várja a fürdőzőket és gyógyulni vágyókat. A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. Az idült mozgásszervi betegségekben szenvedők több mint 90 százaléka szépen javul. A fürdőkúra sebészeti, idegi, bőrgyógyászati eredetű megbetegedésekre is hatásos. A szoboszlói víz kedvező a nőgyógyászati gyulladások esetén is. A gyógyfürdőben több mint harmincféle kezelés áll a betegek rendelkezésére. A különböző gyógykezeléseket kombinálva alkalmazzák. |
| |
| |
2. Strandolni |
|
| |
Tizenhárom - úszó-, hullám-, pezsgő- és gyermekmedence - közül választhat a strandoló. Az igazi szenzáció a mediterrán tengerpart, mely 6200 négyzetméteres vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A fokozatosan mélyülő, hullámzó óriásmedence a csónakázótótól gáttal van elválasztva, látványát kalózhajó, világítótorony teszik teljessé. Homokos partja és pálmafái a tengerparti fürdőzés élményét keltik. A mediterrán tengerpart óriás medencéjében élethű bálnafarok kandikál ki a vízből. A gyermekmedencék terében állatfigurákat helyeztek el. A pancsoló medencénél a fókák és a teknősök, a gyerekmedencében a vízilovak a kedvencek. A strandon található sportcentrumban strandröplabda-, strandfoci-, streetball-, lábtenisz- és teniszpálya várja a sportolni vágyókat. |
| |
| |
|
4. Csúszdázni |
|
| |
|
A strand területén található az Aquapark víziparadicsom. Kilenc különféle pályából választhatnak a csobbanás szerelmesei. A kalandcsúszdák (négypályás multicsúszda, kamikáze, hidrocsúszda, fekete lyuk, őrült folyam, óriás csúszda, big hole, twister) összhossza meghaladja az egy kilométert. A csúszdapark a strand hátsó fertályán húzódó egy hektáros területen található, délutáni vagy egész napra szóló karszalagos belépők válthatók.
|
| |
| |
| 5. Élményfürdőzni | |
| |
|
Aki egyedi wellness élményekre vágyna, itt mindent kipróbálhat. Felsorolni sem könnyű: trópusi fürdő, jégbarlangfürdő, mozi-fürdő, termálfürdő, barlangfürdő, római fürdő, gangeszi fürdő, tengeri fürdő, állószörf medence… és így tovább. Mert van itt bébi- és anyuka medence, gyermekpihenő és pelenkázó helyiség meg családi medence is. Miként szaunák sora, privátfürdők családok és baráti társaságok részére – ez igazi unikumnak számít. Az élményfürdőből közvetlen az átjárás a gyógyfürdőbe és a strandra, a megfelelő belépőjegyek megváltását követően.
|
| |
| |
6. Sétálni és látni |
|
| |
|
A fürdőpark impozáns főbejárata előtt, a szökőkút mellett áll a különleges alumíniumötvözetből készített, ötven kis harangos Harangház. Nem csak nézni, de hallgatni is lehet, szabályos időközönként csendül fel a harangjáték. A belvárosi Kálvin-téri református legszebb berendezési tárgya a szószék mögötti Mózes-szék, 1816-os évszámmal, valamint tojásdad alakú csillag- és virágdíszes motívummal. A Bocskai Múzeum udvarán mezőgazdaság-történeti kiállítás csalogat, s az udvar másik különlegessége, az egyedi technológiával, alumíniumból készített harangok együttese. A múzeum legértékesebb darabja a Bocskai-zászló, a hagyomány szerint a fejedelem adományozta a hajdú-vitézeknek. A Hajdúszoboszlón élő görög katolikusok bizánci stílusú görög katolikus temploma méreteiben pici, mégis lenyűgöző, különösen szép az ikonosztáza. A templom az egyszerű, de modern templomépítészet egyik apró ékköve.
|
| |
|
7. Enni & inni |
|
| |
Ha éhes és van ideje leülni, a főutcán két helyet is ajánlunk, az egyik a sarkon, a fürdő bejáratához közel, itt akár este is juthat grillekhez s egytál ételekhez, a másik a Kemencés Csárda. Az éttermet szekér-bútorokkal rendezték be, a falakra régiségeket helyeztek el. A búbos kemencét pedig hétfőnként befűtik, és kenyérlángost sütnek benne a betérők legnagyobb örömére... persze készül még a kemencében liba, kacsa és malacsült is, no meg töltött káposzta füstölt csülökkel. |
| |
| |
| 8. Potyázni |
| A vasútállomás felé vezető út mentén szabadon buzog a gyógyvíz egy nyilvános kútból. A környékről kannákban s hordókban viszik a vizet, hűtve inni, melegen mosakodni, fürödni… Ha csak egy üveggel áll a sorba, maguktól előre engednek. Hát az bizonyos, nem Pesten történik az ilyen. |
| |
| |
Honlap és információk itt: hajduszoboszlo.hu
Napi strandbelépő: 1500,- | 16 óra után. 1100
Fotók itt: hajduszoboszlo.hu/strand
|
| |
|
| |
| |
|