LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
DÉL-DUNÁNTÚL
 
Basa-kert. Fotó:babocsa.hu
BABÓCSAI KIRÁNDULÁS
A Basa-kert bódító nárciszmezői
 

Akár egy virágszőnyeg borítja tavasszal az egész mezőt a mediterrán eredetű csillagos nárcisz.

 
Európa legnagyobb egybefüggő nárciszmezője a falu határán kívül, mintegy másfél kilométerre található Barcs irányában. A Basa-kert virágait a legenda szerint a török hódoltság idején a háremhölgyei kedvét kereső helyi basa ültette. Közelében egy  kis Nárciszos várat is emelt.

A területen Koppány vezér hatalmának hanyatlása után bencésszerzetesek több román monostort építettek, ezek alapja ma is fellelhető. A Tibold nemzetség várat is emelt, s a mohácsi vereség után a délvidék legerősebb erődítményeként dacolt a törökkel Szigetvárral egyetemben. A törökök végül elfoglalták s a várban dzsámit, gőzfürdőt emeltek, a bég pedig a  vár közelében nárciszmezőt telepíttetett háremhölgyei örömére. A mediterrán csillagos nárcisz csodás módon elszaporodott. A végeláthatatlan nárciszmezőn több tízezer tő pompázik május és június hónapján - bódító, életigenlő illatot árasztva.

Közelben: 65°C-os, nőgyógyászati panaszok és reuma ellen javallott vasas hévíz és fürdő, Ménus erdő madárfigyelő toronnyal. Itt él a ritka haris is.
 
Babócsa, Basa-kert
Látogatás: szabadon
Fotók és információk itt:
geocaching.hu  |  babocsa.hu
GPS: 46.03786° / 17.34454°
 
 
 
 

HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
ajánlott HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok