|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Zsinagóga. Fotó: Báthory.P. wikipedia.org
|
| BUDAPESTI TEMPLOMOK |
Dohány utcai zsinagóga
|
| |
|
A mór stílusú zsinagóga a világ második legnagyobb zsidó temploma.
|
| |
A templom Ludwig Förster német építész tervei szerint készült, Feszl Frigyes, a Vigadó építésze tervezte a belső szentélyét. Felavatására 1859-ben került sor. A mögötte lévő telken épült fel 1931-ben az első világháború zsidó halottainak emléket állító Hősök temploma, és itt alakították ki az 1990-es években a Raoul Wallenberg-emlékkertet.
A Dohány utcai templom alkotói nem voltak zsidók, olyan teret hoztak létre, amely a keresztény templom ismert szerkezeti elemeiből tevődik össze. A Dohány utcai zsinagóga az őskeresztény bazilikák kései adaptációja. A kapukat az apszissal szemben nyitották meg, így a belépő szeme elé tárult a templom meghitt hangulatot teremtő, szerénységet követelő, varázslatos világa.
A zsinagóga homlokzata keletre, Jeruzsálem felé néz. A belső tér keleti főfalán helyezkedik el a frigyszekrény, amelyben az ősi Tóra-tekercseket őrzik. A frigyszekrényt bársonyfüggöny és kárpit takarja, előtte örökmécses ég.
A zsidó templom a közösség háza, a gyülekezés helye, így nem különös, ha a zsinagógákban beszélgetést hallunk. A zsinagógába a hívők és látogatók mindig fedett fővel lépnek be. Imádkozni is csak akkor lehet, ha legalább tíz felnőtt férfi van jelen. A zsinagóga hagyományosan hármas feladata a közös imádkozás, a Tóra olvasása és a tanulás.
A Dohány utcai zsinagóga lett az egyetlen a világon, amelynek kertjében temető van. A zsidó vallás nem engedi meg a holttestek zsinagógában vagy annak közvetlen szomszédságába való temetését. A templom oszlopos kertje a 2. világháború idején a mártírok temetője lett. Itt hantolták el – sokukat tömegsírban – a betegségben és éhen halt vagy meggyilkolt áldozatokat. Kis parkkal egészítették ki a temetőt, melyben emlékmű őrzi a számtalan életet megmentő Raoul Wallenberg, Giorgio Perlasca nevét.
Mivel szombaton nem lehet tüzet gyújtani, munkát végezni - sem a világítást felkapcsolni, sem a fűtést beindítani -, a zsinagóga gondnoka nem lehet zsidó vallású ember. Ő az, aki a frigyszekrény függönyét is mozgatja, jelet ad az orgonistának, illetve a templom minden elektromos berendezését kezeli. Zenélni sem lehet szombaton, a zsinagógában sem. Ezért a kórus és az orgona fizikailag el van választva a templom szakrálisan használt részétől, így a zeneszó és a kórus hangja mintegy kintről hallatszik. |
| |
Cím: Budapest, Dohány u. 2.
Honlap: dohanyutcaizsinagoga.hu |
| |
|
| |
|
| |
| |
|
|
|
|
|
| top útleírások: |
|
top hotelajánlatok: |
|
top7hungary.com |
| Balatonfüred |
Miskolc-Tapolca |
wellness hotelek |
RépceGold |
Impresszum |
| Bükfürdő |
Siófok |
kastélyhotelek |
Ráckeve KékDuna |
Site Map |
| Eger |
Sárvár |
budapesti hotelek |
Danubius Héviz |
Felhasználási feltételek |
| Hajdúszoboszló |
Budapest |
hegyvidéki hotelek |
Zalakaros KarosSpa |
Partnerek |
| Hévíz |
Zalakaros |
balatoni hotelek |
Zalakaros Vital |
Fotóvásárlás: allposters.com |
| |
|
|
|
|
|
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok
|
|