LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
BUDAPEST
 

Hősök tere. Fotó: budapestcity.org
BUDAPEST | LÁTNIVALÓK
sök tere…
 

Trianon után a tér a múlt szimbólumává, kultuszhellyé és parádék színterévé vált.

 

Mikor az ország a honfoglalás ezredik évfordulójának megünneplésére készült, az országház úgy döntött 1894-ben, hogy készüljön egy Millenniumi Emlékmű a Sugárút megkoronázásaként. Ez a döntés alapozta meg a Hősök tere létrejöttét.

A rendelkezésre álló rövid idő miatt persze az emlékmű 1896-ra nem készült el. Csak az Ezredéves Kiállítás főbejárata és a Műcsarnok, négy évvel később pedig megkezdődött a Szépművészeti Múzeum építése is. 1906-ra gyakorlatilag elkészült a Hősök tere: állt a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi Emlékmű, még a szobrok nélkül. Trianon után a tér a múlt szimbólumává, kultuszhellyé és parádék színterévé vált.

Az 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus miatt és okán a teret jelentősen átépítették: kiirtották a fákat és a bokrokat, lebontották a szökőkutakat, és tér középső részét díszburkolattal látták el. A térre nehezedő politikai nyomás jelentősen enyhült, amikor a Városligetből kihasítva kiszélesítették a Dózsa György utat, és kialakították a Felvonulási teret, ettől kezdve ez lett a politikai rendezvények színhelye. Ezután hosszú évekig csak protokolláris koszorúzások zajlottak a Hősök terén, majd 1989 júniusában itt ravatalozták fel Nagy Imre és társai koporsóját… 1991-ben itt tartott szentmisét II. János Pál.

 

Milleneumi Emlékmű Két főrészből áll, a központi elem a honfoglalásra és az államalapításra, a körülötte két negyedkörben elhelyezkedő oszlopcsarnok - mintegy nemzeti panteon - az ország ezeréves történelmére emlékeztet. A központi alapzaton Árpád és a honfoglaló vezérek lovas szobrai veszik körül a 36 méter magas oszlopot, amelyen Gábriel arkangyal szobra áll. Az oszlopközökben - Hunyadi Jánost kivéve - királyaink szobrait helyezték el uralkodásuk egy-egy jelentős mozzanatát bemutató domborművekkel. Köztük az öt Habsburg király szobrát utóbb erdélyi fejedelmek alakjaival váltották fel. Az egész mű véglegesen csak 1929-ben készült el. Az emlékmű előtt húzódik az Hősök Emlékköve.

A Hősök terét a Városliget határolja, két oldalról két reprezentatív épület keretezi: a Szépművészeti Múzeum épülete, a magyarországi eklektikus építészet utolsóként elkészült reprezentatív darabja, vele szemben pedig a Műcsarnok neoreneszánsz palotája áll.

 

Szépművészeti Múzeum Pénzhiány miatt a múlt század elején egy tervező s építész párosra bízták az épület külső és belső térkialakítását és dekoratív festését, ez bizony érzékelhető is… A múzeum az egyetemes művészet emlékeit lett hivatott bemutatni. Itt látható az ellopott és megkerült Raffaello Esterházy Madonnája, valamint a németalföldi id. Pieter Bruegel híres Keresztelő Szent János prédikációja című műve. A spanyol El Greco Férfi tanulmányfej, Krisztus az Olajfák hegyén műve és  Francisco de Goya A vízhordó lány festményei. Gauguin Fekete sertései a gyűjtemény igazi különlegessége. Időszaki kiállításaik olykor igazán figyelemre méltóak. Egyiptomi kiállítása lenyűgöző. [Belépődíj, állandó kiállítás: 1600 Ft] [még több...]

 

Műcsarnok A bazilikális alaprajzú épület 1896-ra, a honfoglalás 1000 éves évfordulójának ünnepségeire készült el, Schickedanz Albert műépítész tervei szerint, aki később a Szépművészeti Múzeumot is jegyzete. Az épület oldalhomlokzatainak tagolása és díszítése nem csupán a színek és a megválasztott anyagok harmóniája miatt érdemel figyelmet, hanem a pécsi pyrogránit alkalmazásának ritkasága miatt is. A csarnok a modern kortárs művészet kiállítóterme, időszaki kiállítások sorozatával.

 
Hősök tere
Még több fotó: Hősök tere
Még több kép és információ: Szépművészeti Múzeum  |  Műcsarnok
 
 
 

 

HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
budapesti HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok