LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
BUDAPEST
 
Homlokzat. Fotó: karpatinfo.hu
BUDAPESTI TEMPLOM
Krisztina városi templom: Széchenyi, Semmelweiss, Eötvös
 

Itt tartotta esküvőjét a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István 1836-ban...

 
A budai Krisztinaváros szívében álló Havas Boldogasszony plébániatemplom elődje egy fogadalmi kápolna volt. A módos Franczin Péter Pál budai kéményseprő az 1700-as évek elején fogadalmat tett, ha a családja túléli a pestisjárványokat, elzarándokol az észak-itáliai Vigezzo völgyi Vérehulló Szűzanya kegyképéhez.

A kegykép másolatával tért vissza gyalogosan, s fából fogadalmi kápolnát építtetett. A kegyképet itt helyezte el - és a kegykép nevéhez illően Vérkápolnának nevezték el.

Az 1723-as tűzvészben leégett a kápolna, de a kegykép sértetlen maradt. Felépülte után búcsújáró zarándokhely lett. 1751-ben Mária Terézia királynő is meglátogatta a kegyképet. A kápolna helyén 1795-ben templomot építettek. A kegykép a főhelyre került. 1811 és 1815 között gyönyörű mellékoltárképek készültek: Szent Anna, Fájdalmas Anya, Nepomuki Szent János és Mária Magdolna.

Itt tartotta esküvőjét a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István 1836-ban és az „anyák megmentője”, Dr. Semmelweis Ignác 1857-ben. Itt keresztelték meg 1848. augusztus 5-én Eötvös Lorándot.
 
Budapest, Mészáros utca 1.
Honlap és fotók: communio.hu/hba
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
budapesti HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok