|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Terepasztal.Fotó: helikonkastely.hu
|
| KESZTHELY | FESTETICS KASTÉLY |
| Történelmi Modellvasút kiállítás |
| |
|
Európa egyik legnagyobb terepasztalán a mintegy két kilométer hosszúságú sínpárokon félszáz miniatürizált, ámde korhű személy- és tehervagonokból összeállított szerelvény közlekedik - egyidőben.
|
| |
A táj, az épületek és az állomások az eredeti pompás hasonmásai. A 25 vágányos Nürnbergi a legnagyobb állomás, a legkisebb pedig az Őriszentpéteri, mindössze 3 vágánnyal.
A Semmering terepasztal legszebb része a Klamm-Semmering szakasz, viaduktokkal és alagutakkal. Meggyőzően és arányosan szemlélteti a hegyi vasútra jellemező magasságkülönbségeket és a környezete is hű mása a valódinak.
A Zala terepasztalon futó vonat a Zala megyei vasutat idézi. Nagykanizsától, Zalaegerszegen és Keszthelyen át Sümegig futnak a miniatűr szerelvények, megannyi lenyűgözően apró tereptárgy és állomásépület között.
Nagykanizsa és Budapest Déli Pályaudvar között az apró szerelvények csupa fénykorukat idéző állomásépület között haladnak.
A Nürnberg terepasztal a csarnok közepén húzódik, a Fekete erdőt, Nürnberget, Szász Svájcot modellezi. Téli, havas vidékeken és őszi tájakon s állomások mellett futnak a vonatok. |
| |
Helikon Kastélymúzeum
Keszthely, Kastély u. 1.
Honlap: helikonkastely.hu |
| |
| |
|
| |
| |
| |
|
|
|
|
|
| top útleírások: |
|
top hotelajánlatok: |
|
top7hungary.com |
| Balatonfüred |
Miskolc-Tapolca |
wellness hotelek |
RépceGold |
Impresszum |
| Bükfürdő |
Siófok |
kastélyhotelek |
Ráckeve KékDuna |
Site Map |
| Eger |
Sárvár |
budapesti hotelek |
Danubius Héviz |
Felhasználási feltételek |
| Hajdúszoboszló |
Budapest |
hegyvidéki hotelek |
Zalakaros KarosSpa |
Partnerek |
| Hévíz |
Zalakaros |
balatoni hotelek |
Zalakaros Vital |
Fotóvásárlás: allposters.com |
| |
|
|
|
|
|
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok
|
|