|
|
|
|
 |
Halasi csipke. Fotó: halasicsipke.hu
|
LÁTNIVALÓK | KISKUNHALAS
|
| A csipkék királynője, a királynők csipkéje |
| |
|
A magyar varrott csipke új, semmihez sem hasonlítható fejezete a halasi csipke megalkotásával kezdődött.
|
| |
Dékáni Árpád rajztanár nevéhez fűződik, aki 1886-ban, főiskolai tanulmányai elvégzése után a halasi gimnáziumban kezdte meg tanári és egyben művészi pályafutását. Dékáni eredeti magyar mintákkal és új technikával akarta létrehozni az általa elképzelt új csipkét. 1902-ben bemutatta terveit az Iparművészeti Társulatnak, mely azokat érdekesnek találta. Az 1903-ban megrendezett Iparművészeti Kiállításon aranyérmet szavaztak meg a halasi csipkének és az 1904-es Világkiállításon St. Louisban már elkápráztatta a nemzetközi közönséget is, megelőzve ezzel az akkor már ismert brüsszeli csipkét.
Dékáni megálmodott csipketerveit a kiemelkedő tehetségű, helyi fehérnemű-varró, Markovics Mária valósította meg, aki hosszas próbálkozás után találta meg a más varrott csipkéhez nem hasonlítható megoldást. Technikájának különlegessége abban rejlik, hogy a motívumokat erőteljes körvonal (kontúr) veszi körül, a köztes teret pedig szövő öltéssel (stoppolás) és a hurok öltés 60 féle változatával töltik ki. Tehát az „anyagot”, a csipkét tűvel és cérnával, teljes egészében kézimunkával hozták és hozzák létre, mind a mai napig. Az idők során a kézzel varrt csipkére nem tudott hatni az elgépiesedett világ, épp ez teszi a világon egyedülállóvá.
Ma a halasi csipkét tíz halasi csipkevarró - teljes művészi szabadsággal - az eredeti rajzok és motívumok felhasználásával, természetes alapanyagú, lehelet-finom cérnával, száz százalékos kézimunkával és a tradicionális 60-féle öltésminta variációjával varrja. Ezáltal lesz minden csipke egyedi darab, amelyen mindig csak ketten dolgoznak: a kontúrozó (ez külön szakma) és a csipkevarró.
A munka időigényességét mutatja, hogy van 4-5 munkaórával elkészült csipke (2,5 cm - 3 cm), viszont a nagy terítők megvarrásához (50 cm - 60 cm átmérővel) 4500 munkaóra szükséges.
A halasi csipkét - egyediségét, utánozhatatlanságát elismerve - 1935-ben védjegyezték. Azóta még a legkisebb (2,5 cm) Halason készült csipkében is megtalálható a három egymáson keresztbe fektetett hal, amelyek elhelyezkedése is pontosan meghatározott.
Az 1935-ben épült Csipkeház, a halasi csipke bölcsője, ma a Csipke-múzeumnak ad otthont, ahol megtekinthető a halasi csipke 109 éves történetét bemutató állandó kiállítás: eredeti rajzok, a kezdeti színes, selyemszállal varrt csipkék, a több világkiállításon díjnyertes alkotások, a ’pápai’ és a Julianna csipkék, a 60-féle öltésminta, az 570 munkaórával elkészült mellény és még sok szemkápráztató csipkecsoda. A múzeum látogatásakor lehetőség van csipkevarrási bemutató megtekintésére és különböző álomszép halasi csipkék és emléktárgyak megvásárlására is.
|
| |
Kiskunhalas, Kossuth utca 37/a.
Nyitva: 9.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00
Honlap: www.halasicsipke.hu |
| |
|
| |
| |
| |
|
|
|
|