LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
DUNAKANYAR
 
Blagovesztenszka. Fotó:muemlekem.hu
DUNAKANYAR TEMPLOM
Szentendre: Blagovesztenszka szerb görögkeleti templom
 

Az ikonosztázion szinte valamennyi képe gazdagon aranyozott keretben foglal helyet.

 
A török elől menekülő görög, szerb kereskedők egykor a mai Fő tér és a Duna közti területen telepedtek le. 1752-ben kőtemplomot emeltettek, mivel nagy hasonlósága mutatkozik a pesti szerb templommal és a kalocsai főszékesegyházzal, feltehető, hogy ezt is Mayerhoffer András tervezte. A szerb görögkeleti templom védőszentje Gyümölcsoltó Boldogasszony.

A templom a város egyik jelképe. A kelet-nyugat tengelyű templom stílusában barokk és rokokó elemek keverednek. Homlokzati tornya 28 méter magas, a torony szélein ión fejezetű lizénák húzódnak.

A bejárat melletti görög feliratú, vörösmárvány síremlék Tolojanne Demeter emlékét őrzi, aki Hüpészkliász városában született, és 48 évesen halt meg Szentendrén 1759-ben.

A templom legnagyobb értéke az arányos, harmonikus belső tér. A püspöki trónust Szent Miklós képe díszíti. A görögkeleti templomok jellegzetes ikonosztázionát, rokokó képfalát Zsivkovics Mihály budai szerb festő készítette, tölgyfa állványzattal az 1790-es években. A teljes belső magasságot kihasználó ikonfal legtetején a keresztre feszített Jézus látható, bal oldalán a Fájdalmas Szűz Anyával, jobb oldalán Szent János képével. Az ikonosztázion szinte valamennyi képe gazdagon aranyozott keretben foglal helyet.

A szentély értékes berendezései közé tartozik a vörösmárvány oltár és a színezett kőből készült, áldozást előkészítő asztal, mely 1754-ben készült. A templom északi oldalával összeépülve áll az egykori szerb ortodox iskola kora klasszicista épülete, mely ma a neves Ferenczy Múzeumnak ad helyet. Az 1920-as évek végén ez a parókia is beszüntette működését, a templom ma többnyire múzeumként funkcionál.
 
Szentendre, Fő tér
Nyitva: 10.00 – 18.00, május - szeptember
Belépődíj: 300 Ft
 
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
KIEMELT HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok