|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|


ZSÁMBÉK | LÁTNIVALÓK
A földrengés gótikus temploma
M1, | Budapest-Győr: 27 km + 4 km bekötő út
GPS koordináták: 47.5452 / 18.707
A román majd gótikus stílusban épített háromhajós, bazilika formájú templom magasba törő romjai ma is megrendítően robosztusak és méltóságosak. Az 1050-es években kőtemplom állt itt. III. Béla király feleségének, a francia Capet Margitnak a kíséretében 1186-ban az országba érkező Aynard lovagnak adományozta Zsámbékot és környékét. E család építtette 1220 körül a korábbi templom helyén a késő római-kori gótikus háromhajós bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet egyik kiemelkedő emléke. A premontrei rend kezdte építését, később a pálosoké lett. A ma látható templom alapfalainak hosszúsága 38, szélessége 24 méter. A szinte teljesen ép nyugati homlokzat és két tornya román, belseje már gótikus. A masszív két torony között hatalmas rózsaablak töredéke látszik. A templom a török időkben elpusztult, majd újjáépült, de az 1763-as földrengés súlyosan megrongálta, azóta romként áll. Jelenleg a rom belső területe is látogatható. Műemlék.
Az Aynard lovag építette kővár szolgált alapjául az 1700 években épült Zichy-kastélynak. A várat és uradalmat a törökök kiűzése után Zichy István gróf vette meg majd fia, Péter örökölte. Később a svájci Szent Keresztről elnevezett Irgalmas Nővérek vették meg, majd 1929-től tanítóképző nyitotta meg kapuit. A 2003-ban keletkezett tűzkár következményeképp a főiskola Vácon folytatta képzéseit. Nem látogatható.
Web: www.romtemplom.hu
Foto: hirek.csillagászat.hu

|
|
|
|
|
| top útleírások: |
|
top hotelajánlatok: |
|
top7hungary.com |
| Balatonfüred |
Miskolc-Tapolca |
wellness hotelek |
RépceGold |
Impresszum |
| Bükfürdő |
Siófok |
kastélyhotelek |
Ráckeve KékDuna |
Site Map |
| Eger |
Sárvár |
budapesti hotelek |
Danubius Héviz |
Felhasználási feltételek |
| Hajdúszoboszló |
Budapest |
hegyvidéki hotelek |
Zalakaros KarosSpa |
Partnerek |
| Hévíz |
Zalakaros |
balatoni hotelek |
Zalakaros Vital |
Fotóvásárlás: allposters.com |
| |
|
|
|
|
|
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok
|
|