LÁTNIVALÓK
   Budapest
   Dunakanyar
   Közép-Dunántúl
   Balaton
   Nyugat-Dunántúl
   Dél-Dunántúl
   Dél-Alföld
   Észak-Alföld
   Észak-Magyarország
DÉL-DUNÁNTÚL
 

Kopjafák. Fotó:vendégváró
MOHÁCSI LÁTNIVALÓK
Emlékhely: hol sírjaik domborulnak…
 

1526. augusztus 29-én a mohácsi csatamezőn az ország sorsát megpecsételő vesztes csatában mintegy 28 ezer magyar halt meg.

 

A török birodalom fiatal uralkodója, Szulejmán szultáncsapatai 1526 áprilisában indultak meg Magyarország ellen. A magyar sereg fővezérséget Tomori Pál kalocsai érsekre, és a hadvezetésben járatlan Szapolyai Györgyre erőszakolták rá. A Mohácstól délre kijelölt táborhelyen 25-30 ezerfős magyar sereg várta a 80-90 ezres török csapatokat. A magyar sereg erőltetve és siettetve az ütközetet végül a törökök által bekerítve másfél óra alatt végzetes vereséget szenvedett. A mohácsi síkon a Duna felé menekülők többsége, köztük a király is, a mocsaras területen lelte halálát.
 
Az áldozatoknak a végtisztességet a siklósi vár úrnője, Kanizsai Dorottya adta meg, aki elesett fia holttestét kereste itt. Saját pénzén négyszáz embert fogadott, közös sírokat ásatva temettette el a halottakat.  

Az emlékpark bronzból készült kapujának hálószerkezete a tömegsírokban fellelt csontokat idézik. Az emlékpark kerítését 400 tiszafa alkotja. Beljebb a csatát bemutató térképkő, majd egy földbe süllyesztett, átriumos épület udvarában törött virágra emlékeztető szökőkút. A fehér kőrózsa törésvonalai a három részre szakadt országot szimbolizálják. 

Az udvaron túl körkörös elrendezésű, erdősávokkal szegélyezett temetőkert. A körkörös sétányok a megoldatlan magyar gondokat szimbolizálják, hiszen akármerre indul a látogató, mindig ugyanoda jut vissza. Itt öt tömegsír szóródik, bennük összesen mintegy négyszáz katona holttestének maradványai nyugszanak.

A tömegsírok között II. Lajos király, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, Szulejmán szultán és sok-sok névtelen vitéz fából faragott szobrai valamint fegyvereket és lovakat ábrázoló kopjafák sokasága. A Tomori Pált jelképező kopjafa különlegessége a csúcsába illesztett kristály, amely megfelelő napsütésben arany színnel ragyogja be az emlékjelet. Mellettük zsindelytetős kis lélekharang.  A tíz méter magas, tölgyfából készült kereszt a csatában elhunyt keresztények emléke előtt tiszteleg. 
 
Mohács- Sátorhely
Nyitva tartás: április-november, 9.00-18.00
Belépődíj: 550,-Ft
Fotó: civertan | vendegvaro
GPS koordináták: 45.996006 | 18.680975
 
 
HOTELEK
   Wellness hotelek
   Hegyvidéki hotelek
   Balatoni hotelek
   Borhotelek
   Városi hotelek
   Budapesti szállodák
   Kastélyszállók
   Gyógyszállodák
ajánlott HOTELEK
top útleírások:   top hotelajánlatok:   top7hungary.com
Balatonfüred Miskolc-Tapolca wellness hotelek RépceGold Impresszum
Bükfürdő Siófok kastélyhotelek Ráckeve KékDuna Site Map
Eger Sárvár budapesti hotelek Danubius Héviz Felhasználási feltételek
Hajdúszoboszló Budapest hegyvidéki hotelek Zalakaros KarosSpa Partnerek
Hévíz Zalakaros balatoni hotelek Zalakaros Vital Fotóvásárlás: allposters.com
         
top7hungary.com: internetes utazási magazin. Budapest, Balaton és Magyarország kiemelten. Minden, ami utazás-útleírások, látnivalók, gyógyfürdők, wellness hotelek, wellness hétvégék, belföldi utazási és nyaralási ajánlatok, szállodák, szállások | online szálláskeresés és szállásfoglalás | belföldi utak, programajánlatok