1526. augusztus 29-én a mohácsi csatamezőn az ország sorsát megpecsételő vesztes csatában mintegy 28 ezer magyar halt meg.
A török birodalom fiatal uralkodója, Szulejmán szultáncsapatai 1526 áprilisában indultak meg Magyarország ellen. A magyar sereg fővezérséget Tomori Pál kalocsai érsekre, és a hadvezetésben járatlan Szapolyai Györgyre erőszakolták rá. A Mohácstól délre kijelölt táborhelyen 25-30 ezerfős magyar sereg várta a 80-90 ezres török csapatokat. A magyar sereg erőltetve és siettetve az ütközetet végül a törökök által bekerítve másfél óra alatt végzetes vereséget szenvedett. A mohácsi síkon a Duna felé menekülők többsége, köztük a király is, a mocsaras területen lelte halálát.
Az áldozatoknak a végtisztességet a siklósi vár úrnője, Kanizsai Dorottya adta meg, aki elesett fia holttestét kereste itt. Saját pénzén négyszáz embert fogadott, közös sírokat ásatva temettette el a halottakat.
Az emlékpark bronzból készült kapujának hálószerkezete a tömegsírokban fellelt csontokat idézik. Az emlékpark kerítését 400 tiszafa alkotja. Beljebb a csatát bemutató térképkő, majd egy földbe süllyesztett, átriumos épület udvarában törött virágra emlékeztető szökőkút. A fehér kőrózsa törésvonalai a három részre szakadt országot szimbolizálják.
Mohács és környéke ⇒ legjobb szállások
Az udvaron túl körkörös elrendezésű, erdősávokkal szegélyezett temetőkert. A körkörös sétányok a megoldatlan magyar gondokat szimbolizálják, hiszen akármerre indul a látogató, mindig ugyanoda jut vissza. Itt öt tömegsír szóródik, bennük összesen mintegy négyszáz katona holttestének maradványai nyugszanak.
A tömegsírok között II. Lajos király, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya, Szulejmán szultán és sok-sok névtelen vitéz fából faragott szobrai valamint fegyvereket és lovakat ábrázoló kopjafák sokasága. A Tomori Pált jelképező kopjafa különlegessége a csúcsába illesztett kristály, amely megfelelő napsütésben arany színnel ragyogja be az emlékjelet. Mellettük zsindelytetős kis lélekharang. A tíz méter magas, tölgyfából készült kereszt a csatában elhunyt keresztények emléke előtt tiszteleg.
Honlap és fotók: mohacsiemlekhely.hu
Foto: wikipedia – közkincs