73 C-os víz tört elő a mélyből. A bársonyosan barna, forró víz elárasztotta a környékbeli mélyedéseket, s az itt élők fürdőzni, mosni kezdtek benne…
Hamar észrevették, hogy a víz csodát tesz a benne megmártózókban… gyorsabban gyógyulnak a sebek, enyhülnek a reumatikus fájdalmak. 1927. július 26-án meg is nyílt a fövényfürdő… Európa legnagyobb fürdőparkja strandból, uszodából, aquaparkból és élményparkból, valamint gyógyfürdőből áll. Éves átlagban a napfényes órák száma eléri, olykor meg is haladja a kétezer órát.
Gyógyfürdő
A gyógyfürdő 3 fedett gyógyvizes medencéje és 4 nyitott gyógyvizes élménymedencéje várja a fürdőzőket és gyógyulni vágyókat. A jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. Az idült mozgásszervi betegségekben szenvedők több mint 90 százaléka szépen javul.
Strand és élményfürdő
Tizenhárom – úszó-, hullám-, pezsgő- és gyermekmedence – közül választhat a strandoló.
A mediterrán tengerpart óriás medencéjében élethű bálnafarok kandikál ki a vízből. A mediterrán tengerpart, mely 6200 négyzetméteres vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A fokozatosan mélyülő, hullámzó óriásmedence a csónakázótótól gáttal van elválasztva, látványát kalózhajó, világítótorony teszik teljessé. Homokos partja és pálmafái a tengerparti fürdőzés élményét keltik. A gyermekmedencék terében állatfigurákat helyeztek el.
Hajduszobsozló ⇒ legjobb szállások
A strand területén található az Aquapark víziparadicsom. Kilenc különféle pályából választhatnak a csobbanás szerelmesei. A kalandcsúszdák (négypályás multicsúszda, kamikáze, hidrocsúszda, fekete lyuk, őrült folyam, óriás csúszda, big hole, twister) összhossza meghaladja az egy kilométert. A csúszdapark a strand hátsó fertályán húzódó egy hektáros területen található, délutáni vagy egész napra szóló karszalagos belépők válthatók.
Aki egyedi wellness élményekre vágyna, itt mindent kipróbálhat. Felsorolni sem könnyű: trópusi fürdő, jégbarlangfürdő, mozi-fürdő, termálfürdő, barlangfürdő, római fürdő, gangeszi fürdő, tengeri fürdő, állószörf medence… és így tovább. Mert van itt bébi- és anyuka medence, gyermekpihenő és pelenkázó helyiség meg családi medence is.
Harangház
A fürdőpark impozáns főbejárata előtt, a szökőkút mellett áll a különleges alumíniumötvözetből készített, ötven kis harangos Harangház. Nem csak nézni, de hallgatni is lehet, szabályos időközönként csendül fel a harangjáték. A belvárosi Kálvin-téri református legszebb berendezési tárgya a szószék mögötti Mózes-szék, 1816-os évszámmal, valamint tojásdad alakú csillag- és virágdíszes motívummal.
A Bocskai Múzeum
udvarán mezőgazdaság-történeti kiállítás csalogat, s az udvar másik különlegessége, az egyedi technológiával, alumíniumból készített harangok együttese. A múzeum legértékesebb darabja a Bocskai-zászló, a hagyomány szerint a fejedelem adományozta a hajdú-vitézeknek.
A görög katolikusok bizánci stílusú
görög katolikus temploma méreteiben pici, mégis lenyűgöző, különösen szép az ikonosztáza. A templom az egyszerű, de modern templomépítészet egyik apró ékköve.
Nyílvános kút
A vasútállomás felé vezető út mentén szabadon buzog a gyógyvíz egy nyilvános kútból. A környékről kannákban s hordókban viszik a vizet, hűtve inni, melegen mosakodni, fürödni… Ha csak egy üveggel áll a sorba, maguktól előre engednek. Hát az bizonyos, nem Pesten történik az ilyen.
Honlap és fotók:hajduszoboszlo.hu
Fotó: wikimedia.org by nyár94