A Normafa lejtő tetején hajdan egy vén bükkfa állt, a monda szerint Mátyás király születésekor sarjadt.
Több ízben villámcsapás érte. Művészek kedvelt kirándulóhelye volt. 1840-ben itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját Klein Rozália énekesnő. Ettől kezdve nevezték Normafának. A faóriás 1927-ben kidőlt. Emlékére új bükkfát ültettek, és egy emléktáblát állítottak.
A kidőlt fatörzset a margitszigeti artézi forrás medencéjében helyezték el, hogy a mészköves bevonat örök időkre konzerválja. De megfeledkeztek róla, és a vízesés falához támasztott törzset a reárakódott mészbevonat odatapasztotta a falhoz. Ma is látható. A normafa környéke és tiszta levegője megannyi kirándulásra, sétálásra kínál lehetőséget. Télen síelni is lehet, elég áldatlan körülmények közepette.
János-hegyi Erzsébet-kilátó
A Normafa-lejtőt elhagyva az Anna-réten át, a kék színű körjárat turistajelzéseit követve a Libegő felső végállomásán túl indul az út a János-hegy csúcsára. Az Erzsébet-kilátótoronyból körkilátás nyílik a Fővárosra és a Budai-hegyekre. A János-hegy vendége volt Erzsébet királyné, aki 1882-ben járt a hegyen. Később, amikor a kilátótorony megépült, róla nevezték el. A neoromán stílusú kilátótorony 23,5 méter magas. Kerek alapformájú. Lépcsőinek száma 101.
Teraszáról körpanoráma nyílik: Ceglédig, Dunaföldvárig és Székesfehérvárig is ellátni jó időben. Az út 2,5 km hosszú, a végén emelkedővel, 1 órai sétával bejárható.
Széchenyi-hegyi gyermekvasút
A Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között közlekedő gyermekvasút a Normafánál is megáll. Teljes menetideje 50 perc. Állomásai: Hűvösvölgy, Hárshegy, Szépjuhászné, János-hegy, Virágvölgy, Csillebérc, Normafa, Széchenyi-hegy.
A Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy közötti tizenegy kilométeres távot a szerelvények 20 km/h sebességgel 40-45 perc alatt teszik meg – angulatos kisvasútként szolgálja a budai hegyekben kirándulókat. Májustól augusztusig mindennap közlekednek a vonatok. A téli hétvégi napokon hatvan percenként, nyári hétvégéken negyvenöt percenként. Nyáron minden vasárnap és ünnepnapon menetrend szerinti gyorsvonatként közlekedik a nosztalgia gőzvontatású vagy motorvonati szerelvény. A gyermekvasúton tizenéves fiatalok teljesítenek szolgálatot.
A Gyermekvasút különböző tanórák, születésnapi partik, tárgyalások és egyéb rendezvények helyszínéül is szolgál. Augusztus 20-án az ünnepi tűzijáték megtekintése céljából tűzijátéknéző vonatok közlekednek. A két vonat összezárt szerelvényéből a Szépjuhászné és Hárs-hegy állomások közötti panoráma ívből tekinthető meg a Duna fölött megrendezett tűzijáték.
Normafa, Erzsébet-kilátó
Közlekedés: 21-es busz a Moszkva tértől, Fogaskerekű a Városmajorból
Fotó: országalbum – fotoman